Csíksomlyói Búcsú 2017

Isten szeretete és tisztelete ma már nem bűn és nem is kiváltság. Bárki nyilvánosan felvállalhatja vallási hovatartozását, mint ahogy teszi ezt a több százezer hívő is, aki Csíksomlyóra zarándokol minden évben Pünkösd alkalmából. A zarándoklat során több százezer hívő adja tanúbizonyságát annak, hogy Isten igenis létezik, áldoznak érte, bíznak benne, tisztelik, és híven követik tanításait.

Csíksomlyó egy olyan település, ahol a katolikus valláshoz való hűséghez kétség nem férhet: múltja és jövője is a vallás felé történő elhivatottságról szólt, és szól ma is. Kolostorok, templomok, aktív vallásélet jellemző az itt élők életére, és Pünkösd napján még több hívő látogat el ide, hogy a szent Búcsún részt vegyenek, és átéljék mindazt az áhítatot, alázatot, megerősítést, melyet a Búcsú alkalmával átélhetnek, érezhetnek, kapnak.

A Csíksomlyói Búcsúra egyre többen, több százezren kíváncsiak. A Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyereg minden évben megtelik hívőkkel: együtt imádkozva ünneplik a Szentlélek eljövetelét. Hihetetlenül látványos és hangzását tekintve is megdöbbentő, melyet ez a Búcsú létrehozott: egyszerre imádkozik fiatal és idős, férfi és nő, felnőtt és gyermek. Egyszerre hangzik el az „Ámen” és egyszerre némulnak el.